„A fény és a forma harmóniája”

Kedves Látogató!

Szeretettel köszöntöm a honlapomon. Az oldalon egyedi készítésű kovácsolt termékékekkel találkozhat. Elsősorban lámpatesteket készítek. Hogy miért alakult ez így?  Nem könnyű erre egy két mondatban válaszolni. Elsősorban azért, mert ezekben tudom átadni legjobban a kecses, lágy formák látványát, ahogy a fény rávetül, és árnyékokat rajzol a mennyezetre.  Tulajdonképpen még nagyon az elején vagyok. Sok-sok forma rajzolódik ki a fejemben. Ezek néha teljesen egyedi elképzelések, de az elkészített munkákból is próbálok még jobbat készíteni. 

2001 óta foglalkozom kovácsoltvas készítéssel. Hosszú évekig dolgoztam egy olyan ember mellett, aki megtanította a kovácsolás alapjait, valamint a lakatos mesterség legjavát. Ez nagyon fontos volt, ugyanis a szakszerű méretpontos munka, mindennek az alapja. Itt sajátítottam el igazán azokat a fém megmunkálásához szükséges fogásokat, melyeket az iskolában nem tanítanak.

Pár évvel később, egy kovács iparművész mellett kezdtem el dolgozni. Jó volt megtapasztalni, hogy az addig szerzett tudásom, mennyire hasznos lett az új munkahelyemen. Bár teljesen új volt a környezet, de a műhely olyan volt, mintha már évek óta ott tevékenykednék. Nagyon otthonossá vált számomra. Szerettem ott dolgozni. Józsa István kovács iparművész műhelyében. Tulajdonképpen az igazi művészi kovácsolással itt találkoztam először. 

 Az első időkben még nem kovácsoltam. Lakatosként, nagyon sok kerítést, korlátot, rácsot készítettem. Később már asztalokat, székeket, ágyakat, dísztárgyakat is csinálhattam. 

Az elején még pontosan átbeszéltük a méreteket, és a mintákat, hogy mi hova kerüljön, mekkora legyen. De később már szabad kezet kaptam. Sokszor volt úgy, hogy teljesen rám bízták, hogy milyen legyen a forma. Ez nagyon fontos időszaka volt a szakmai életemnek. A kováccsal mindig egyeztettem a mintát. Ő megcsinálta, én pedig összeépítettem. 

Néha én is üthettem a vasat, amikor a kovács nem dolgozott. Később átvettem a helyét egy időre, mert elég sokat betegeskedett. 2007-ben Józsa István iparművész, velem készíttette el felesége részére a karácsonyi ajándékát, ami egy kovácsolt kanapé volt. Ez sokat jelentett számomra. Akkor már tudtam, hogy többre leszek hivatott. Ezt a tudást szeretném termékeimben tovább adni, és örömet szerezni, minden kedves vásárlómnak.

Szívélyes üdvözlettel! 

by Sziku

20181124_2105241